Vitatkozok

Hajnal hét órakor arra ébredek, sipítozik az ágyam, kihasítaná a dobhártyámat, ha nem lenne a fülemben még egy fülem, a harmadik.

– Mit ordibálsz nekem hajnalok hajnalán? Hagyj engem aludni!

– Ilyen lusta, álomszuszi, hogy lehet valaki?

– Te csak hallgass! Az a dolgod, hogy az ember kényelmesen elhelyezkedjen rajtad, ide-oda forogva előtte, majd amikor a gerince azt súgja: így most nem bántalak, a lábak is elkezdenek lelappadni, mert, élhetetlenségükben tele szippantották magukat más testrész elől az életfunkcióhoz szükséges anyagokat.

Azért nem minden testrész ártatlan. Például a vese ugyan nem nagy munkaerő. Úgy dolgozik, ahogy neki kedve tartja, sőt köveket halmoz föl magának, a homok nem elég neki.

– Mit magyarázkodok én itt neked? Hallgass! Majd fölkelek, amikor akarok.

– Akarjál már fölkelni! Azzal a testrészeddel, ami a hátad alatt kidudorodik, akkora lyukat fúrtál belém, hogy majd megfulladok.

– Erről egy szót sem akarok hallani! Azt hiszed, én nem fulladok? Ha fölkelek, neked utána fene bajod sem lesz, én meg igazából akkor kezdek fulladozni. Ezt szépen úgy kell mondani, légszomja van az embernek. Nem tudom miért találta ki valamelyik nyelvújító ezt a szót, mert bezzeg a levegőt nem isszák, hanem orron, szájon keresztül szippantják. Itt se felejtsük el, a tüdőnek sem elég semmi sem, mert vannak olyanok, amelyek mindég többet és többet akarnak harácsolni maguknak, és elveszik előlem, de mások elől is még a levegőt is Tudod, nyivákoló ágyacskám, azért vannak az orvosok, hogy az ember fia, lánya fölkeresse őket. Azok biztosan segítenek. Persze. Azért vannak.

Pulmologus rögtön filmezéssel kezdi, mármint a tüdőmet, ami nagyokat pózolt mezítelen testtel. Injekciók, kapszulák, szűnik valamelyest, igazság kedvéért elég jól a légszomj, de ellenőrzéskor kisül, nem volt tüdőgyulladás (én figyelmeztettem, volt már régen), menjek el a gyomromat vizsgáltassam meg ultrahanggal, meg valami ajtódeszkára erősítve előre buktatva. Báriumról bizony állami kórházakban azt sem tudják az meg mi, de bezzeg a magánpraktizálóknál annál inkább. Ott fizetni kellett többet, mint a kórházban.

Megvártam az orvost, aki megmondta kerek perec: a gyomromnak semmi baja sincsen. Mellékesen elfelejtettem mondani, hogy az is fájt, ha valami lötty került bele. Jó nekem, egészséges a tüdőm, a gyomrom, csak a levegőt szívják el előlem az emberek, és én hol jobban, hol kevésbé fulladok. Elkerültem, illetve vittek, ne részletezzem hogyan, miért, de tiszta mezítelenül feküdtem többedmagammal egy szobában. Ott nem tiltakozott az ágyam. Fordítva. Nekem fájt mindenem, de főleg a mellkasom. Ez nagyon hiányzott a boldogságomhoz. Ha még az agyam is elszáll, akkor leszek csak igazán helyben, illetve az enyémek.

Itt azután megnyugtattak, amikor felvehettem valamit magamra, ultrahangra vittek. Nem, nem a tüdőmtől fulladok, pardon van légszomjam, hanem a szívem kihagy. Meg akartam kérdezni, mi a francot hagy ki, de nem akartam butának kiesni. Inkább boldog voltam. Majd most megindítják, és nem hagy ki semmit sem. Kaptam bizony több orvosságot a kelleténél. Élvezettel (fujj) iszogatom őket, de a fulladás még mindég jelen van. Tudod, amikor tényleg nagyon korán, hat órakor fölkeltem, mentem, jobban mondva vittek ellenőrzésre, megint biztató szavakkal mondta kedvesen az orvos, ezt a légszomjat nehezen tudjuk eltüntetni. Kedvem lett volna pofon vágni. Elküldött kétfajta kivizsgálásra.

Szívritmus és vérnyomást kimutató műszert raktak rám. Nem ám úgy, hogy megnézzük a ritmust, már azt sem tudom milyen pózban, és feltesszük a vérnyomásmérőt. Először ritmus, majd 2 hónapra vérnyomásmérés. Viszem a ritmuseredményt a kardiológusnak, azzal küld vissza oda ahonnan jöttem, nem a csába csősznek, hanem a ritmusmérőkhöz, vágjam a fejükhöz azt, amit kaptam tőlük. Én illedelmes ember lévén, annyit mondtam. Visszaküldte az orvosom, de szerinte a fejükhöz is vághatom. Azon azért csodálkoztam, miért erre a pofarángás. Majd hívjuk, volt a durva válasz. Hívtak is két hónap múlva.

Mentem időpontot kérni a kardiológushoz, majd 3 hónap múlva jöhetek, mondták ők. Valamikor december elején, de inkább január lesz az. Ezért fogd be a pofádat, és nekem ne beszélj arról: majd megfulladok, mert azt sem tudod milyen az, amikor levegő nélkül küldözgetnek ide meg oda. Várom a segítséget, csak úgy látszik, várhatom. Minek is magyarázkodok neked? Én téged nem küldözgetlek se ide, se oda, megágyazok, és olyan vagy, mint új korodban.

Dr. Marković Radmila

Dr. Marković Radmila

Szerző at Szó-Beszéd Online
Dr. Marković Radmila

Latest posts by Dr. Marković Radmila (see all)