Tabula Rasa

Minden tinédzser egyik meghatározó létélménye a felnövés vágya. Ha megkérdezzük őket, miért szeretnének felnőttek lenni a válaszok általában így hangzanak: hogy független legyen a szüleitől, ne korlátozzák, komolyan vegyék a véleményét, munkába álljon és keresete felett saját maga rendelkezhessen. És hogy ne kelljen többet iskolapadban iszonyú unalmas órákat hallgatnia, ne kelljen hétfő reggel az elbliccelt házi feladat miatt aggódnia, ne kelljen verset fejből megtanulnia, senkit nem érdeklő kötelező olvasmányokkal küszködnie, megalázó táblához hívásokat elszenvednie és bugyuta fogalmazásokat írnia arról, milyen is volt a nyara.

Nincs kőbe vésve semmi sem

Az ezredforduló előtt felnőtt nemzedék remek kékgalléros alapanyag volt, nem vitás. A nagyobb probléma, hogy az akkor felnőttek ezt a törekvést és szemléletmódot megpróbálták továbbörökíteni a következő nemzedékekre is, részben sajnos sikerrel. Ők pedig ezáltal válnak/váltak rugalmatlanná. Szakmát kell tanulni, mert az a fontos – hallottam sokszor, mielőtt középiskolába indultam. Mondanom sem kell, hogy állat-egészségügyi végzettségem ellenére – amivel a falumban is sokan rendelkeznek – nem elletésből meg a műtétekből élek, hanem számítógépes rendszereket meg webet fejlesztek.

Hogy mindezt mi tette lehetővé? Egy másik emberi alapélmény, az egyik legelemibb úgy hiszem. A kíváncsiság, a felfedezés vágya és a vég nélküli tanulás. Ma már nem termelésre épülő társadalomban élünk, hanem tudásalapúban, vagy hogy megismerkedjünk egy új idegen szóval is: kompetencia alapúval. A kompetencia tulajdonképpen alkalmazott ismeretet, jártasságot jelent. És ezen ismeretek megszerzése jóval túlmutat a konvencionális oktatás keretin.

Igen, minden bizonnyal fontosak a Walesi-bárdok is, vagy kovalens kötés, de ugyanilyen fontos pl. az együttműködésre nevelés, a logikus és kritikus gondolkodás oktatása, a problémamegoldási metódusok ismertetése, az ok és okozat közötti összefüggések felismerésének képessége. És a legfontosabb talán: a tudás iránti vágy lángjának meggyújtása és tűzzé szítása a következő generációkban. Az, hogy tudatosuljon bennünk: felelős részei vagyunk egy társadalomnak és nem velünk kezdődött és ér véget a világ. Hogy fontos részt venni a közösségek életében, formálásában, tudásunk megosztásában, ahogy ugyanilyen befolyásoló lehet megismerni más ideákat, véleményeket, megérteni a körülöttünk lévő világot, a többi embert.

A tükör nem hazudik

A legnagyobb problémát a jelenlegi, elaggott rendszer jelenti. Ha már Arany János meg Walesi-bárdok ugye. Ennek a versnek a nyelvezete mai szemmel nézve alig érthető, hemzseg a furcsa kifejezésektől. Történelmi és politikai olvasata van – mindazok mellett, hogy egyébként szép míves alkotás. Arany a saját korában kritikaként írta és párhuzamot vont I. Edward angol király és I. Ferenc József között. A mű oktatása – az én időmben – kimerült abba, hogy betéve meg kellett tanulni, talán nem is értettük mit szavalunk éppen. A mai generációk számára meg már pláne értelmezhetetlen.

Hogy hogyan lehet mégis a régi dolgokat új köntösbe bújtatva, érthetően és még fontosabb: élvezhetően átadni? Remek példa az eletbenmaradnanak.hu oldal. Arany versét népszerű képregényformába öntötték, hogy élvezetes, izgalmas, modern legyen. A hatékony oktatás jövője elsősorban a bevett dogmák felülvizsgálatán,  megváltoztatásán múlik, hogy elfogadjuk mindig javíthatunk a módszereinken. Ha kell, hát képregénnyel, számítógépes prezentációkkal, YouTube videókkal, Wikipédia bejegyzésekkel.

forrás: http://eletbenmaradnanak.hu/comics/arany-janos-a-walesi-bardok/

Mindazon által, hogy kiemelkedően fontos a mai gyerekeket önfejlesztésre serkenteni egy másik ugyanilyen jelentős szelete ennek a folyamatnak, a mai felnőtteket és idősebb generációkat is bevonni ebbe a folyamatba. Fejétől bűzlik a hal, mint mondani szokás. Ha egy szülő, nagyszülő nem szupportív a fiatalok irányába és állandóan visszafogja őket, pálcát tör törekvéseik felett sokkal többet árthat, mint egy elmaradott módszerekkel operáló oktatási rendszer.

Fel kell ismernünk felnőttként is, hogy a saját ismereteink és tudásunk bizony töredékes és elavult. Észre kell vennünk mekkora a felelősségünk, mikor lekicsinylően kedvét szegjük a gyerekeknek, „nem vagy rá képes”, „minek”, „semmi értelme”, „úgyse lesz belőle semmi”. Olyan jól megtanították a tehetetlenséget, hogy idővel összeroppant a hülyeség gravitációs ereje.

Harc a demagógia ellen

Nyitnunk kell a világ felé. Ennek egyik legegyszerűbb eszköze és egyben elmaradottságunk fokmérője a világháló. Nem a Facebook az internet, csupán egy parányi szelete. Nézem napról napra, ahogy magukat komolyan gondolkodó felnőttek demagóg, hatásvadász, hisztérikus hangvételű cikkeket és bejegyzéseket osztanak meg egymással. Elnyomó zsidókról, gonosz migránsokról, rákgyógyító csodaszerekről.

A legutóbbit egy korombéli posztolta: „Pusztító hóvihar közeledik Magyarország felé!”. A cikk több száz megosztást ért el. Megnyitottam és végigolvastam. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vészjelzésére hivatkozva állították, hogy bizony itt az évszázad vihara és nem tudni mi vár ránk. Szinte már azt sugallta, hogy aki nem készül fel időben a nagy hóvihar miatt végül odajuthat, hogy fel kell vernie a parkettát és a szoba közepén tüzet gyújtania, élelem híján meg megsütheti rajta a macskáit meg a kanáriját.

Nem voltam rest elfáradni a OMSZ oldalára, ahol a hétvégére semmilyen vészjelzés nem volt kilátásba helyezve. Szó sem esett róla, hogy szombat hajnalban az Apokalipszis Lovasai belovagolnának a Kárpát-medencébe.

Bemásoltam a jelentést a poszt alá válaszul, hogy vegye észre a meggondolatlanul „Megosztás-t” nyomó ismerős, mekkora bakot lőtt. A reakciók leptek meg leginkább: „Egy kis havazás meg szél miatt már pánikolnak, ez Magyarország, meg az elmúlt nyolc év.”

Igen, mint sejthetik, kis híján lefejeltem a billentyűzetet.

Verdikt

Ki kell törni, szét kell feszíteni azokat a kereteket, amelybe az előző generációk, a megalkuvás, a tanult tehetetlenség belenevelt bennünket. Meg kell kérdőjelezni, felül kell vizsgálni, meg kell érteni a kort amiben élünk. Az ide vezető első lépés pedig felismerés: a tudás megszerzése és a tanulás egy élethosszig tartó folyamat és korántsem ér véget az iskolapaddal.

Ami pedig még fontosabb: egy könyv elolvasása nem fájdalmas, egy új nyelv megtanulása nem spanyolcsizmás kínzás, egy ügy élére állni nem szélmalomharc. Embernek lenni pedig nem megalkuvás!

 

Szabó Árpád
Itt elérsz:

Szabó Árpád

Blogger at Árpád Blog
A 80-as évek Jugoszláviájában születtem és nőttem fel, majd 2012-ben Budapestre helyeztem át életem. 10 éve blogolok, illetve írok cikkeket online és offline egyaránt. A szöveggel való munka és az írás hétköznapjaim központi eleme.
Szabó Árpád
Itt elérsz:

4 thoughts on “Tabula Rasa

  • 2018-02-10 at 12:06 du.
    Permalink

    Ki kell törni, szét kell feszíteni azokat a kereteket, amelybe az előző generációk, a megalkuvás, a tanult tehetetlenség belenevelt bennünket.???? Meg kell kérdőjelezni, felül kell vizsgálni, meg kell érteni a kort amiben élünk. Az ide vezető első lépés pedig felismerés: a tudás megszerzése és a tanulás egy élethosszig tartó folyamat és korántsem ér véget az iskolapaddal.

    Ami pedig még fontosabb: egy könyv elolvasása nem fájdalmas, egy új nyelv megtanulása nem spanyolcsizmás kínzás, egy ügy élére állni nem szélmalomharc. Embernek lenni pedig nem megalkuvás!

    MInden generáció újra törekszik, és ez így van rendjén.
    Az első mondattal nem értek egyet: előző generációk, a megalkuvás, a tanult tehetetlenség belenevelt bennünket.???? ezt emelném ki, és megkérdezem.
    A 80-as évek Jugoszláviájában még pici voltál, és nem tudhatod, mi mindenen mentünk át, ahogy fogytak az évek, és hogyan éltünk előtte. Nem akarok politizálni. Sok igazság van abban, amit írsz, de minden változik, így az irodalomban is, de ismerjük el őket, mint a megfelelő kor kiemelkedő egyéniségeit.
    Köszönöm, hogy olvashattam az írást, és csak pár szóban kifejteni a véleményem.
    Szeretettel és tisztelettel: Radmila

    Reply
    • Szabó Árpád
      2018-02-10 at 12:56 du.
      Permalink

      Én itt azt látom, hogy a kontextusából kiemelve egy olyan bekezdésről értekezünk, ami valamilyen szinten negatívan érintheti azon “előző generációk” érdemeit, amelyekkel Ön is közösséget vállal.
      Hagy helyezzem más megvilágításba: egy olyan Jugoszláviában felnőni, mely éppen darabokra hullott alattunk, egy olyan generációban, amelynek mindig csak azt szajkózták: “majd jobb lesz” nehéz megideologizálni az “elődök” érdemeit. De, még fontosabb látni, hogy ez az írás nem hazai fókuszú, hanem globális megállapítás: az előző generációk felelőssége a klímaváltozás, a fajok kipusztítása, az élőhelyünk veszélyeztetése, a fegyverkezési verseny, a nem össze, hanem széttartó, megkülönböztető ideológiák terjesztése.
      A következő generációk, mi itt helyben is, el kell higgyük, hogy a tudáson át, az aktív bevonódáson át, az összefogáson át lehet jobb jövőt építeni, tanulva a múlt hibáiból.

      Reply
  • 2018-02-11 at 4:24 du.
    Permalink

    Bár igaza lenne, kedves úrpád, de féltem az Önök generációját, hogy ez az áldatlan helyzet nehezen fog jobb jövőt biztosítani. Én megettem a kenyerem javát. Nem magamért rettegek, hanem a mostani ifjú generációért.
    Szeretettel és tisztelettel: Radmila

    P.s.Félreértés ne essék, nem az ifjú generáción múlik, hanem a nagyhatalmak akaratán a jövő.

    Reply
  • 2018-02-11 at 4:26 du.
    Permalink

    Bocsánat az elírásért: Nem urpád: Árpád 🙂

    Reply

Várjuk véleményét

%d blogger ezt szereti: