Hogyan hat az elvándorlás a maradókra?

Hétről hétre, vagy ha úgy tetszik piacnapról piacnapra szembesülünk hírekkel: ő is, sőt  az egész család „kiment”. A kimenés, mint olyan egyfajta menekülés a kilátástalanságból, melyre a hazai politika nem tud hatható megoldással előállni. A magyar nemzetiségűek számára a kettős állampolgárság gesztus szerű intézménye egyet jelent a külföldi munka lehetőségével.

Környezetünkben körbetekintve pedig látjuk: egyre többen élnek vele. Az okok egyértelműek: míg az idősebbek számára az alacsony bérszínvonal, a munkanélküliség, vagy éppen ellenkezőleg, a siralmas munkakörülmények és a munkaadók bejelentés körüli ügyeskedése kergeti őket külföldre, addig a fiatal generáció, akik a „majd jobb lesz” illúziójában nőttek fel, már nem is gondolkodik az itthon maradáson.

Vannak, akik Németországig vagy Angliáig meg sem állnak. Az itthon maradók pedig egy egyre csendesebb, élettelenebb környezetben élik tovább mindennapjaikat. De, ahogy az elkoptatott bölcsesség is szól: „minden rosszban van valami jó is”.

 

Hogyan hat az elvándorlás a közösségre?

A falu közössége előtt két út áll. A rosszabb verzió ismeretes: mindenki elmegy, nincs utánpótlás, a rossz körülmények között egyre kevesebben vállalnak családot és gyerekeket. Hosszú távon lassú kihalásra van ítélve a közösség. Évtizedről évtizedre egyre több fog elveszni a kultúránkból, hagyományainkból, míg ötven év múlva maga a falu is megszűnik igazán Kishegyes lenni.

Ám lehet ez másként is. Az optimista, jó verzió szerint van lehetőség kishegyesi létünk konzerválására, hovatovább fejlesztésére. Éppen a vészterhes időkben tud megmutatkozni az összetartozás ereje is, amikor a régi sérelmeket félre kell tenni, a kényelmes partszélről megmondogatást cselekvésre kell cserélni. Számtalan példa létezik a kis közösségek önszerveződésére.

Kishegyesen manapság jött el a fordulópont, amikor az államtól és politikától újat várni nem kell. Ha el is kezdődik a fejlődés az a kis falvakat hosszút távon nem érinti. Erre a legjobb példa a már több, mint 14 éve uniós tagország, Magyarország keleti fele, ahol a kis települések nyomorszintje Kishegyesével vetekszik. Ne legyenek illúzióink, a nemzeti fejlesztéspolitika általában mindig a fővárosra és nagyobb városokra koncentrál, hisz a városiasodással ezek lélekszáma növekszik. A „vidék” problémáinak megoldása a vidékiekre marad.

A világban sok helyen helyi civil szervezetek és általában a politikától távol álló állampolgárok igyekeznek újraindítani a falvak vérkeringését, nem kis sikerrel. Kishegyes egyedüli lehetősége is ebben áll, az itt maradók aktív bevonódásával a közösség életébe. Az önkénteskedés, az egyéni hozzájárulás csak a Közép-Kelet-Európában tetszik „butaságnak”, meg nem fizetett ingyenmunkának. Nemzeti karakterológiánkba is ez a képzet van belekódolva.

Egyszerű, Japán példák az önszerveződésre

Japánban járva kis falvakban laktam és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jól szervezetten működtek a kis közösségek.

Az apró falvakat egyesítő Ojodó völgyeiben a jól elkülöníthető, pár ezer lelkes településrészeken élők alulról, tehát a közösség szintjéről szerveződnek és dolgoznak a településükért. A falu túl kicsi ahhoz, hogy közterület fenntartó vállalata legyen, mivel annak működtetése túl költséges. Egyességre jutva az állammal megállapodtak az alacsonyabb adókban, cserébe viszont a lakosok felelősek a köztisztaság fenntartásáért.

Vaddisznók és szarvasok elleni kerítés építése Fukucsijamában

Évente többször, jellemzően vasárnaponként munkaakciókat hirdetnek: a férfiak csoportokba tömörülve, maguk közül egy-egy felelős vezetőt választva nekiindulnak a város útjainak és parkjainak füvet nyírni, míg az asszonyok ugyanilyen csoportokban szemetet szednek, virágot ültetnek.

Mivel mindent ledokumentálnak – fényképekkel és számlákkal – ezeket átadják a önkormányzatnak, akik térítik az anyagköltséget a közösség számlájára. Ebből aztán fesztiválokat és helyi összejöveteleket szerveznek.

Fukucsijama hegyekbe vesző, egyetlen utcácskából álló tanyavilágában a rizsföldek mentén a szarvasoktól és vaddisznóktól védő kerítést építettünk közösen, a falu férfi tagjaival (akik átlagkora 60 év volt). Ennek anyagköltségeit is az állam állta, de a tényleges munkát a helyiek végezték, kalákában.

Becsületkassza alapú termény kioszk

Egy másik, tanyákból álló tömörülésen (30 ház, ebből 20 volt csak lakott) a hegyi szentély lépcsőjét évente megrongálják a tájfunok, esőzések. Ugyancsak önkéntes, közös munkaakció során mentünk fel a férfiakkal (átlagkor szintén 60 év) a hegyre. Fákat vágtunk ki és azokat felhasználva javítottuk ki a lépcsőket.

Ugyanezen a településen van egy olyan terménybolt (kioszk), ahová a környező házakból viszik a terményfelesleget. Nincs elárusító, becsületkassza elven működik a rendszer. A kis adagokba csomagolt zöldség és gyümölcs egységára száz japán jen, amelyet egy perselybe kell bedobni, annak megfelelően hány csomagot is vásároltunk. Visszaélések ugyan vannak (évente pár alkalommal), de ezek zöméről mindig kiderül, hogy a gondolataiba merült vásárló számolta ki rosszul az árat, vagy éppen pénz nem volt nála. Ezt utólag mindig elviszik személyesen a termelőhöz sűrű bocsánatkérések közepette.

Közös munkával építik újra a hegyi szentélyhez vezető utakat

Az önszerveződés ilyen foka Kishegyesen is lehetséges, de ehhez nagyon sokat kell változni, főleg felfogásban és gondolkodásban. Kis feladatokra kell koncentrálni, amelyek haszna azonnal látszik. Közösen kell vezetőket választani, és a megválasztott vezetőnek fővesztés terhe mellett kell képviselnie az ügyet, ha kell erején fölül is. Erre Kishegyesen kiváló példa a Nők Kishegyesi Fóruma vagy a Kishegyesi Nyugdíjasok Klubja is. Ők önkéntesekből, helyi polgárokból álló tömörülésként ezen az úton haladva termelnek értéket a közösség számára.

Felmerül végül a kérdés, hogy nekünk, helyi lakosoknak hol van a helyünk ebben a közösségben, annak megőrzésében és építésében. Az első lépés mindig az, hogy negatív kritikák helyett ismerjük el erőfeszítéseiket és a közösségi média fotelforradalmárjaiként váltsunk nézőpontot és egyéni lehetőségeinkhez mérten adjunk mi is tudásunkból és erőnkből a közösségnek

Szabó Árpád
Itt elérsz:

Szabó Árpád

Blogger at Árpád Blog
Blogger, wanabe iró, kreatív szövegkovács, INFP, kyudoka, japán fan és anime otaku, vajdasági aki Pesten él.

"a vagány 80-as évek gyermeke vagyok, még tudom, mi a privát szféra és milyen volt az társasági élet telefonok nélkül // ideáim könyvekben könyvjelzőként, filmfesztiválokon nézőként és japán íjászatban kyujinként magamban hordom // írok"
Szabó Árpád
Itt elérsz:

Várjuk véleményét