A kecskékkel csak baj van, vagy én tévedek?

Poros kis faluba sodort a háború szele, amikor még alig-alig látszottam ki a földből. Más világ, más, ismeretlen emberek, de a gyerek gyorsan beilleszkedik a környezetbe, így én is.

Nagymamám háza, ahol laktunk, igazi falusi paraszt ház volt, nyitott folyosó, az u. n. gang, tisztaszoba, konyha, nyitott kémény és kemence. Abban az egy szobában aludtunk mindannyian, télen melegedtünk a banyakemence mellett, és a friss kenyér illata átjárta az egész házat.

Minden szomszédban nyüzsögtek akkoriban a gyerekek, annyi volt, mint égen a csillag, Játszótársból nem volt hiány. Az igazi hancúrozás este zajlott le, amikor a felnőttek kiültek az utcára beszélgetni, mi gyerekek meg nagy ricsajt csapva játszottunk, kivéve a bújócskázást. Az csak napközben jöhetett számításba.

 Így teltek az évek, amíg el nem érkeztünk az általános iskola felső tagozatába, tehát ötödikesek lettünk. Ekkor már a játékos kisgyerek helyett felnőttnek képzeltük magunkat, igaz a nyolcadikosok kis taknyosoknak neveztek bennünket, mi meg őszinte szívvel haragudtunk rájuk. Mellékesen megjegyezve, mi sem lettünk különbek, amikor nyolcadikosok lettünk, de azok mi voltunk.

Visszatérve tizenkét éves koromhoz. Az volt a feladatunk nyáron: hajtsuk ki a libákat legeltetni, és a kecskét is, már akinek volt. Sajnos, nekünk volt.

Hajnal három órakor a szomszéd utcából az egyik fiú a karikás ostorral durrogott, olyankor kiugrottam az ágyból, meg sem mosakodtam, csak magamra kaptam a ruhámat, és indulás. Én nem egyszerű libapásztor voltam ám! Nekem kecském is volt!

A libák előttem haladtak, a kecskét meg kötélen vezettem. Kezdetben attól féltem, hogy kicsúfolnak, de nem. Ez a pásztortársaimnak normális volt, csak nekem nem. Amikor kiértünk a tarlóra, a libák kezdték szedegetni a búzaszemeket, az én kecském meg irányt változtatva, a tilosba, mármint a kukoricásba igyekezett volna. Ekkor kezdődött a: ki az erősebb? Két kézzel fogtam a kötelet, lábaimat megfeszítve húztam visszafelé, a kecske meg előre nyújtott nyakkal ment volna kitűzött célja felé, ugyanis a zsenge kukoricalevelek csábítása nagy volt. Néha kaptam segítséget is, valamelyik fiú adott egy pofont Borinak, ez volt a keresztneve a kecskémnek, és ilyenkor megértette, eszi a füvet. A legeltetés nem abból állt, hogy a libák esznek, mi meg csoportba verődve beszélgetünk. Játszani itt is lehetett. Készítettünk rókavárat, és ott kellett ugrálni egy lábon. Ez nekem nehezebben ment, mert Bori nem akart a rókavárba jönni, ő inkább kacsingatott a kukoricaerdő felé. Azért én is ugráltam, mint a bakkecske, mert addig valamelyik társam megfogta Borit. Nem ment azért minden ilyen simán, mert ha nem figyeltünk eléggé, a libák is szerettek a tilosba farolni, azoknak több eszük volt, mint a kecskémnek. Szép lassan. araszolva, szinte észrevétlenül jutottak a kukoricásba, és falták a leveleket. Lett riadalom. Durrogtunk a karikás ostorral, ugyanis mindegyikünknek volt, kivétel nélkül, fiúknak, lányoknak egyaránt. Kérem szépen én is rohantam kihajtani a libákat, meg velem együtt Bori is. A libák sem ártatlan báránykák, nem igen iparkodtak vissza a tarlóra, Bori meg húzott befelé a kukoricásba, így nekem küzdenem kellett vele, ugyanis útközben a derekamra kötöttem a kötelet, mert a kezemnek kellett a libák zargatása, meg üvöltöttük mindannyian: hájá, hájá. Amíg az a vacak gúnár, meg a tojó nem indultak kifelé, addig a többi ránk se hederített. Mire nagy kínnal a libák kikeveredtek a tarlóra, addig Bori is kihasználva az alkalmat, falta a kukoricaleveleket, meg engem rángatott, vagy én őt, már nem is emlékszem, de mire a rend helyre állt, addigra a derekam azt hittem ketté lett vágva, Bori meg szinte elégedett pofát vágva azokkal a nagy szemeivel csakhogy nem mondta. hehehe, mégis ettem a kukoricásban. Sokszor kedvem lett volna hagyni. Zabálj csak, úgy is felpukkadsz tőle, és akkor le leszel vágva. Félreértés ne essék, a libákat sem azért zargattuk a tarlóra, mert olyan rendes gyerekek voltunk, hanem ha bezabáltak volna kukoricalevélből, fenn állt a lehetőség, hogy nem tudják elemészteni, és megfulladnak.

Száz szónak is egy a vége. Borit, a kecskét nem szerettem, nem csak azért, mert jött velem a legelőre, hanem a tejétől hányingerem lett, sőt rosszul lettem tőle.

Abban az időben ilyen, hogy allergiás valaki valamire, nem is ismerték az emberek. Azt mondta az anyám, nem egyszer.

– Ne affektálj, tessék meginni a tejet.

  Kezdetben ittam pár kortyot, és kihánytam.

Egy napon túrógombóc volt az ebéd. Örültem, mert nagyon szeretem még ma is. A túrót a szomszédból vettük, akiknek volt tehenük. Jóízűen falatoztam a túró gombócokból nem kettőt, se hármat, amikor kezdtem érezni: rosszul vagyok. Kirohantam az udvarra, és kihánytam az ebédet. Rögtön tudtam, hányat ütött az óra délben tizenkettőkor.

Sírva, szemrehányó hangon szóltam az anyámhoz.

– Tudod, hogy nem ehetek kecsketejet. Most túrót készítettél, hogy ne lássam. Miért teszed ezt velem?

– Kislányom, azt hittem, csak fínyáskodsz. Ne sírjál. Soha többé nem teszek elébed kecsketejet.

Tulajdonképp kis híján azt mondtam, soha többé nem vezetem Borit legelni, de nem szóltam semmit sem. Szegények voltunk, és nyáron nem kellett venni a jószágnak ennivalót.

Mikor már a kukoricának lett bajusza is, akkor kezdtük el a cigarettázást. Kukoricalevélbe belecsavartuk a kukoricabajuszt, és pöfékeltünk, meg krahácsoltunk. Bori ilyenkor szerintem alig várta, hogy most mi járjunk a tilosba, mert jutott neki is a bajuszból.

Mire eljött az ősz, és iskolába kezdtünk járni, csak délután hajtottunk ki a legelőre. Ekkorra már Borit le sem tudtam rázni magamról. Még a rókavárban is ott akadékoskodott nekem. Persze, hogy én lettem az utolsó. Ahol én, ott volt Bori is. Azért megbékéltünk egymással.

Bori, amikor asszonysorsra jutott, nemsokára lettek kiskecskéi. Persze a kecskék nem élnek páros életet, így nem volt neki kivel veszekednie, csak a gúnarat zavargázta, kivételt képezett egy eset.

Az anyám a szomszédasszonynak szerette volna megmutatni a ludakat, hármat is, milyen szépen ülnek a tojásokon a disznóólban, ami egyébként üresen díszelgett. A disznóól ajtaja alacsony, oda lehajolva lehet bemenni. Az anyám ment előre, utána a szomszéd asszony, amikor ezt észrevette a gúnár, mint a fúria oda rohant, szárnyait széttárta, és csőrével beleharapott a szomszédasszony kívül maradt popsijába. Az asszony sivalkodott, Bori meg még véletlenül sem bántotta a gúnarat. A gúnár ide-oda repült, ahogy Katica néni fenekével szerette volna lerázni magáról, de sehogyan sem sikerült. Akkor rohantam oda én, amire a kezembe került a söprű, mert  én sem mertem szembe szállni vele csupasz kézzel, addig igen sokáig repült a gúnár a sivalkodás kíséretében. Végül is nagy nehezen megmentettem Katicát, Bori meg úgy tett, mint aki jól végezte dolgát, leült és szerintem magában mosolygott.

Bori kiskecskéit szoptatta, kettő lett neki. Én meg nyugodt voltam, nekem biztos nem jut a tejből.

Eljött a kecskevágás ideje. A háztól is elmentem, amikor a kiskecskéket vették kés alá. Egyre kértem előtte az anyámat, adja el, és vegyen húst, csak ne birkahúst, de lerázott magáról.

Ez van, ezt kell szeretni.

Az a szójárás igaz, hogy nem a falu miatt ugat a kutya, hanem maga miatt, hát van benne igazság. Nem csak sajnáltam a kiskecskéket, hanem magamat is, hiszen ha nem ehetem a kecsketejet, akkor a húsát sem.

Az anyám igazi mesterszakács módjára sütött, főzött, hiszen szolgált mindaddig, amíg férjhez nem ment, és mindenhol szakácsnő volt. Amikor elkészítette egy vasárnapi ebédre a kiskecske combját, ők az öcsémmel jó ízűen falatoztak, nekem meg csorgott a nyálam. Nem tudtam ellenállni. Megkóstoltam a húst, és láss csodát, a kiskecske húsától semmi bajom sem lett akkor sem, meg, azóta sem.

Markovity Radmilla

Szó-Beszéd Online
Kövess

Szó-Beszéd Online

Adminisztrátor at Szó-Beszéd
A Szó-Beszéd Online adminisztrátoraként közzétett hírek az állandó szerkesztői körön kívülről érkező szerzők bejegyzéseit reprezentálják.
Szó-Beszéd Online
Kövess

Latest posts by Szó-Beszéd Online (see all)

Szó-Beszéd Online

Szó-Beszéd Online

A Szó-Beszéd Online adminisztrátoraként közzétett hírek az állandó szerkesztői körön kívülről érkező szerzők bejegyzéseit reprezentálják.