20. Szent Száva napi asztalitenisz torna Topolyán

A Szent Száva napi tornát Topolyán folytattuk illetve fejeztük be. A torna szerdán, január 27-én, Szent Száva napján volt megtartva a topolyai asztalitenisz klub klubhelységében.  El kell még mondanunk, hogy január 27. klubunk alapítási napja is, mivel 2010 január 27-i keltezéssel hozták meg a klub bejegyzéséről szóló végzést. Idén hatodik szülinapunkat töltöttük be. A tornára visszatérve, 10 játétékosunk tudott részt venni a topolyai versenyen: Katarina, Anna, Viola, Leticia, Regina, Réka, Kiara, Endre, Dani és Juhász Attila. A topolyai versenyen több mint 100 résztvevő volt egészen Belgrádtól a budapesti Statisztika játékosáig. Egyedül Anna került egy tőle jóval idősebb korosztály közé, mivel 5 évesen a 7-8 évesekkel kellett megmérkőznie. Attila csoportjából nem jutott ki, de szettenként 7-10 pont között szerzett, ami ahhoz képest, hogy mindössze 4 hónapja edz, nagyon jó eredmény. A meglehetősen erős mezőnyben is boldogultak játékosaink. Csoportjukból, Dánielen kívül, mindannyian kijutottak. A 2005-2006 korosztályban, Regina a döntőbe jutásért, Kenesey Blankától, a budapesti Statisztika játékosától veszített, így bronz érmes lett. A döntőt, viszont Katarina és Kenesey Blanka játszották, de ezúttal, Katarina bizonyult jobbnak és legyőzte Blankát 3:1-re. Ezt a napot 2 éremmel zártuk: 1 arany (Katarina) és 1 bronz (Szőke Regina), a januári hónapot pedig összesen 17 éremmel. Most egy kis verseny mentes szezon fog következni, tehát rá lehet kapcsolni az edzésekre és a tanulásra is. Persze, Katarina ezúttal sem tud teljes pihenőt tartani, hanem ellenkezőleg, újabb nemzetközi versenyre kell neki készülődnie, mivel ha minden összejön, akkor márciusban Szlovákiába fogja összemérni erejét Európa versenyzőivel. Bővebb információk a következő oldalon: http://dombosasztaliteniszklub.blogspot.rs/ találhatóak.