Visszatekintés cserkész módra

A kishegyesi cserkészcsapat távozó parancsnoka az eddigi munkáról és eredményekről

A tavalyi év végén, a Szent András-napi ünnepi misén nagy változás történt a kishegyesi XXIX. számú Szent András Cserkészcsapat életében: Kecskés Endre korábbi csapatparancsnok átadta ezt a tisztséget Rózsa Viktornak, aki megbízott parancsnok lett. Kecskés sokat tett a kishegyesi cserkészetért, s szövetségi szinten is kiveszi részét a cserkészmozgalom munkájából, hiszen a Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület ügyvezető elnöke.

Fotó: Kecskés Endre

Kishegyesen 1995-ben indult be a cserkészet Kovács István tanár vezetésével. Kecskés az elsők között csatlakozott az akkor újnak számító mozgalomhoz, és 1997-ben már vezetőképzésen vett részt. A csapatparancsnokságot 2004-ben vette át, s tavaly decemberig ő látta el ezt a posztot. Parancsoksága alatt a kishegyesi cserkészek egy állandó táborhelyszínnel gazdagodtak.

– Évente kb. 15 rendezvényt szerveztünk, részt vettünk különböző egyházi és világi ünnepségeken, megemlékezéseken. Aktívan kivettük a részünk a szövetség és a körzet munkájából, és rendszeresen jártunk táborozásokra. 2008-ban Montenegróban, Šušanjban táboroztunk, 2009-ben egy nemzetközi táborban voltunk a horvátországi Mali Lošinjban. Ugyancsak 2009-ben először szerveztem kishegyesi tábort a Građa Mont kenderáztató medencéi mellett. 2010-ben a Dombos Fest helyszínén rendeztünk közös táborozást a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületével, 2011-ben pedig egy új helyszínt fedeztünk fel: a Welker-tanyát. Azóta ott tartjuk a táborainkat, mivel megláttuk a lehetőséget ebben a helyben. 2012-ben megválasztottak az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület ügyvezető elnökévé, s ebben az évben egy óriási tábort szerveztünk a Welker-tanyán. A vezetőség mellett 200 gyermek vett rajta részt. 2014-ben volt a cserkészszövetség 25. évfordulója, és a jubileumi tábort is sikerült elhoznunk Kishegyesre. Talán ez volt a munkásságom legszebb része, amikor a Szent András cserkészcsapat látta vendégül az egész szövetséget, és a mi táborhelyszínünkön táborozott 300 cserkész a Kárpát-medence minden szegletéből – mondta el Kecskés, majd arról is szólt, hogy 2011 óta folyamatosan szerveznek nyílt táborokat, amelyeken nem csak cserkészek vehetnek részt. Az összmagyar cserkészstratégiával összhangban azt szeretnék elérni, hogy minden magyarul beszélő gyerek találkozzon a cserkészettel. A nyílt táborok minden évben 80–100 gyerek számára nyújtanak szép nyári élményt, fogalmazott a korábbi parancsnok. Nem csak Kishegyes vonatkozásában fontos eredmény, hogy a Magyar Nemzeti Tanács jelentős támogatást nyújt a cserkészmozgalomnak.

– 2012-től kezdve kiemelten foglalkozik velünk a Magyar Nemzeti Tanács, vagyis folyamatosan támogatták a munkánkat. Ennek eredményeként december 22-e óta az MNT oktatásfejlesztési stratégiájában is szerepelünk mint nem katedra alapú oktatási módszer. A tavalyi évben az MNT támogatásával egy filagórát építettünk a Welker-tanyán, ami azt jelenti, hogy fokozatosan fejlődik a cserkészpark projektumunk. Ennek kapcsán még a kishegyesi önkormányzattal is egyeztetnünk kell, de nagy terveink vannak vele kapcsolatban – hallottuk Kecskéstől.

Végezetül arról is beszámolt, hogy csapatparancsnoksága alatt folyamatosan szem előtt tartotta a megfelelő utód kiválasztását. Épp ezért a kishegyesi cserkészek közül többen is részt vettek vezetőképzésen, jelenleg 7 aktív őrsvezetője van a csapatnak. Ez nagyon jó alap egy nagyobb csapat működtetéséhez, véli a távozó parancsnok. Az általa kinevezett megbízott parancsnok, Rózsa Viktor 7 éve cserkész, és ez az idő alatt megbízható és lelkiismeretes cserkésznek bizonyult.

– Konkrétan azért esett a választásom Viktorra, mert látom, hogy össze tudja fogni az embereket. Nem jár külön utakon, hanem egy igazi csapatjátékos. Egy olyan karizmatikus személy, akit elismer a közösségünk. Emellett a különböző kihívásokra is nyitott, és jól tud együttműködni más vezetőkkel a körzeten és a szövetségen belül – mondta el Kecskés.

L.J. 
Forrás: www.magyarszó.com

Szó-Beszéd Online
Kövess

Szó-Beszéd Online

Adminisztrátor at Szó-Beszéd
A Szó-Beszéd Online adminisztrátoraként közzétett hírek az állandó szerkesztői körön kívülről érkező szerzők bejegyzéseit reprezentálják.
Szó-Beszéd Online
Kövess

Latest posts by Szó-Beszéd Online (see all)

Szó-Beszéd Online

A Szó-Beszéd Online adminisztrátoraként közzétett hírek az állandó szerkesztői körön kívülről érkező szerzők bejegyzéseit reprezentálják.