Gondolatok október hatodikára

1849. október 6-án, vagyis 169 évvel ezelőtt Aradon kivégeztek 12 honvédtábornokot és egy ezredest. Azonban ezen a napon ne csak rájuk emlékezzünk.

Emlékezzünk természetesen rájuk is, név szerint Lázár Vilmos ezredesre, Aulich Lajosra, Dessewffy Arisztidre, Kiss Ernőre, Schweidel Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Török Ignácra, Lahner Györgyre, Knezić Károlyra, Damjanics Jánosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre és Vécsey Károlyra.

Emlékezzünk meg Batthyány Lajosról is, aki az első magyar felelős kormány miniszterelnöke volt és ugyanezen nap került a sortűz elé Pesten.

Emlékezzünk Ormai Norbertre, Kazinczy Lajosra és Lenkey Jánosra, akik bár nem október 6-án, de szintén Aradon vesztették életüket.

Emlékezzünk a 13 pozsonyi vértanúra.

Emlékezzünk azokra a vármegyei dolgozókra, akiket azért bocsájtottak el állásukból, mert nem fordultak egyértelműen a szabadságharc ellen.

Emlékezzünk arra a több száz papra és püspökre, akik a magyar szabadságról prédikáltak és ezért kerültek a vádlottak padjára.

Emlékezzünk, Szemere Bertalanra, Batthyány Kázmérra, Percel Mórra, Kossuth Lajosra és még a több száz emigráltra, akiknek el kellett hagyniuk szeretett hazájukat.

A több ezer elítéltre.

A csatatéren maradt honvédekre.

A szlovák, román, német, zsidó, rutén. katonák tízezreire, akik a magyar szabadság oltárán áldozták életüket.

Emlékezzünk azokra a cseh, osztrák, lengyel, orosz katonákra is, akik nem önként és dalolva jöttek erre a földre, hogy egy igaz ügyet leverjenek, de alulmaradtak legjobbjaink ellen.

Emlékezzünk az árvákra és özvegyekre, az ágyúnak beöntött harangokra, a szétlőtt Pestre, kivert fogakra, letépett karokra, betört ablakokra, letaposott virágokra.

És ha ezt megtettük,

Emlékezzünk sokkal inkább, Görgei Artúrra, aki Világosnál letette a fegyvert, hogy kevesebbekre kelljen ma emlékeznünk.

Emlékezzünk Kossuth Lajosra, akinek további életét Magyarországtól távol kellett leélnie és csak teste térhetett vissza Budapestre.

Emlékezzünk meg a magyarokkal szimpatizáló bécsi polgárságra, akik 1848. október 6-án Bécs utcáin elállták a szabadságharc leverésére induló császári hadsereg útját és az utcai harcok következtében megkezdődött a harmadik bécsi forradalom.

Emlékezzünk meg a nyugati politikusokra, akik bár katonai segítséget nem küldtek, az 1849. október 6-a utáni heves tiltakozásuk leállította a további mészárlásokat.

Emlékezzünk meg II. Miklós orosz cárra, aki bár 200 000-es sereget küldött Magyarország ellen, de ezután elküldte fiát Ferenc Józsefhez, hogy rábeszélje, kegyelmezzen meg a legyőzött magyarokon.

Emlékezzünk arra, hogy a honvédség majdnem egy éven át tartotta magát az akkori Európa két legerősebb szárazföldi hadserege ellen.

Emlékezzünk Bem apóra,

Petőfi Sándorra,

a márciusi ifjakra,

a jobbágyfelszabadításra,

a dicsőséges tavaszi hadjáratra,

az elsöprő huszárrohamokra,

a Kossuth-nótára,

Buda ostromára,

a lengyel légióra,

a kishegyesi csatára,

a bevehetetlen komáromi erődre,

a piros-fehér-zöld kokárdákra

és emlékezzünk hőseinkre.

Csőke Márk