Horvátországi nyaralás

A Székelykapuk – Zöldkapuk pályázaton 7 napos horvátországi nyaralási lehetőséget nyert iskolánk Bagolysuli ökológiai csoportja tavasszal. A nyaralásra augusztus elején került sor, és 10 diákunk vett részt rajta. Táborhelyük Baška Voda településen volt, ahol erdélyi diákokkal együtt voltak elszállásolva. A sok fürdés mellett jártak Splitben, Makarskán, Omišban, Promajnán, hajókirándulás során ellátogattak Brač szigetére. Az esti programok keretén belül a diákok bemutatták iskolánkat és a falut a többi résztvevőnek, illetve éjszakai fürdőzésre is volt alkalmuk.

Az alábbi tanulók vettek részt a nyaraláson: Cékus Zalán (6.a), Paróczi Csaba (6.a), Szlancsik Noémi (6.a), Szőke Szabolcs (6.a), Tóth Ádám (6.a), Csernik Fábián (6.b), Fulajter Fanny (6.b), Kovács Michael (6.b), Petri Viktor (6.b), Papp Dénes (8.a)

Az elszállásolást és az utazást a pályázat kiírója biztosította, a diákok által fizetett önrész egy részét pedig az alábbi támogatók adták össze: Big Chick, Živinastija, Smartcom, Kis-Komunal, Substratum, Aroma vegyeskereskedés, illetve a tavasszal megrendezett papírgyűjtésért kapott pénzből fedeztük. A gyerekek nevében köszönjük a támogatást!

A diákokat Bulatović Tamara földrajztanár, az ökológiai csoport vezetője kísérte el a nyaralásra.

A fényképeket Bulatović Tamara készítette.

Fülöp Valentin

Fülöp Valentin

Iskolahírek - szerkesztő at Szó-Beszéd Online
Fülöp Valentin

Latest posts by Fülöp Valentin (see all)