Becsöngettek

Kevés diák várja az iskolakezdést, és az oktatásban uralkodó helyzet miatt sajnos a tanárok sem igazán. A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola kevesebb tanulóval kezdte az idei iskolaévet, mint tavaly, számolt be lapunknak Móra Szűgyi Bettina, az iskola pszichológusa.

– Idén 41 elsős diák iratkozott be magyar tagozatra, így két osztályt fogunk nyitni. Mindössze két szerb nyelvű elsősünk van, ezért a szerb nyelvű első és második osztály kombináltan fog működni. Ha csak az elsősök létszámát nézzük, akkor nem történt komolyabb változás, viszont ha az egész iskola szintjén nézzük, akkor létszámcsökkenésről beszélhetünk. A tavalyi iskolaévben 64 végzősünk volt, helyettük pedig csak 41 elsős jött, vagyis 23-al csökkent a gyerekek száma – mondta el Móra Szűgyi, majd azt is megtudtuk tőle, hogy a kishegyesi iskolának tavaly 441 tanulója volt, az idei iskolaévben pedig már csak 418 van.

A csökkenő diák létszámtól függetlenül az iskola épületének megfelelő állapotban kell várnia a tanév kezdetét. Hajvert Ákos, a kishegyesi általános iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy igyekeztek a lehető legjobban kihasználni a nyarat ilyen szempontból, de anyagi lehetőségeik korlátozottak.

– Igyekeztünk a kevéske pénzünket okosan beosztani, de sok mindenre nem futotta. Felújítjuk a szakszolgálat irodáját, ez az idei nyár egyik fő projektuma. Az iskola belső falainak legnagyobb része már be van vonva OSB lapokkal, de a régi szárnyában még nem sikerült minden tanteremben megcsinálni ezt. Most azokban az osztályokban OSB lapozzuk be a falat, ahol nagyon szükséges. Emellett felújítottuk a kinti fiú toalettet és piszoárokat szereltünk fel, ami idáig nem volt. Ezt a munkát, akárcsak a korlátok átfestését a Kis-Komunál Kft. segítségével végeztük el.

– Említette, hogy több mindent kellene felújítani, mint amennyire pénzük futja. Mire lenne még szükség?

– Még nincs megoldva az ablakok kérdése. Többségében régi, fa ablakaink vannak, amik szelelnek és télen elszökik a hő. Ily módon a fűtésre fordított energiának akár a 30-40 százaléka is elveszik. Folyamatosan vannak bent pályázataink erre vonatkozóan, de még senkinek sem szúrt szemet, hogy nem PVC ablakaink vannak. Mindössze egy sort sikerült kicserélni, az összes többi fa ablak, ami közül néhányat szögekkel kellett rögzíteni, hogy ne essen valaki fejére. Jelentős probléma még, hogy két helyen igen komolyan beázik az iskola. Ez nyáron nem tűnik fel senkinek, de az őszi esőzések és a tavaszi olvadás során lesz mit törölgetniük a takarítónőknek. Erre a problémára sem találtunk még megoldást. Azt nem mondom, hogy zárt ajtókon kopogtatunk, de még nem sikerült közös megoldásra lelni. Ezen túl szükséges lenne kívülről újra meszelni az egész iskolaépületet, sok tantermet fel kellene újítani, és vannak további dolgok is, amiket meg kellene oldani.

– Sok szó esik manapság arról, hogy a minisztérium csökkhajvertakosenteni akarja az oktatásban dolgozók számát. Mennyire érinti ez a kishegyesi iskolát?

– A minisztérium által hozott határozatok ugyanannyira sújtanak minket is, mint a többi szerbiai iskolát. Jelen pillanatban úgy látom, hogy nem fognak leépíteni bennünket, de a legnagyobb baj, hogy elég ködös a kommunikáció az iskolák felé. Az iskolakezdés előtt három nappal tartottak először szakaktívát Zomborban, az észak-nyugat bácskai körzet iskolaigazgatói számára. Hivatalosan akkor osztottak meg velünk először olyan információkat, hogy lesz létszámleépítés. Azt gondolom, hogy kisebbségi létben egy igazgató számára nagyon fontos, hogy megválogassa a szakmai gárdáját, akivel dolgozni tud. El lehet dönteni, hogy ez működik-e vagy sem, és az igazgatót bármikor le lehet váltani. Azt viszont megalázónak tartom, hogy augusztus 27-én hívtak össze bennünket igazgatókat és mondták el az információkat. Három napunk maradt, hogy megoldjuk a dolgokat, ami szerintem nem normális dolog – mondta el az igazgató.

Lakatos Janez

Lakatos Janez

rovatszerkesztő, fotós at Szó-Beszéd Online
Lakatos Janez

Latest posts by Lakatos Janez (see all)