Hagyományőrző tűzoltóink

Tűzoltóink az idei évben immár harmad ízben vettek részt a Budapesten megredezett hagyományörző tűzoltó versenyen, pontosabban a IX. Nemzetközi és II. Kárpát Haza Hagyományőrző Tűzoltó Versenyen. Összesen 32 csapat mérte össze erejét. Magyaroszágról 14 Tűzoltó Egyesület képviseltette magát. Magyarország határain kívül 18 csapat vett részt (Szlovákiából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Erdélyből és Szerbiából). Hazánkat egyesületünk és a gunarasi férfi csapat képviselte.

Férfi csapatunk minden évben dobogós helyezéssel tért haza ez idén sem volt másként, a II. Kárpát haza versenyen a első helyen végzett.

Női csapatunk ez évben először vett részt a versenyen és Nemzetközi kategóriában harmadik lett. Gunarasi bajtársaink szintén először méretették meg magukat, a hagyományörző versenyen ők a második helyet szerezték meg.

A verseny szeptember 25-én került megrendezére, Angyalföldön a Szent Mihály napi búcsú társrendezvényeként. Vendéglátóink jóvoltából szombaton meglátogattuk a Magyar Vasúttötréneti Parkot.

A versenyre nem lehetett felkészünlni, mivel minden évben más feladatokat kell teljesíteni a versenyző tűzoltóknak. A szervezők a végrehajtandó feladatot a megmérettetés előtt közlik. Kötött szabályok nincsenek, a végrehajtási módot a csapatok határozzák meg. Az idei évben hét tagú csapatok versenyeztek, két tűzoltónak kéményből plüss macskát kellett mentenie, a csapat többi tagjának fába szögeket kellett beleverni, ezután  régi lóvontatta kocsifecskendőt összeszerelni, majd pumpálni és a vizsugárral egy labdát speciális létrán feljuttatni. Megjegyezném ez nem volt egyszerű feladat, mivel a legkisebb hiba, esetleg szél esetén a labda lecsúszott a létráról és ismét a létra aljára került, ami sok idővezsteséggel járt. De tűzoltóink jól vették az akadályokat.

A versenyre önerőből és az önkormányzat támogatásával jutottunk el. Budapesten meghívást kaptunk Erdélybe és Szlovákiába hagyományörző tűzoltó versenyre. Reméljük a meghívásnak eleget tudunk majd tenni és tovább öregbíthetjük falunk hírnevét.

 

Dr. Kurin Ákos